Lány mosdó

to; Sirius

- Most komolyan, miért nem kezdtek valaki olyannal, aki talán egy súlycsoportban van veletek? – kérdezem a szőke lányt körbevevő három mardekárostól nem kicsi megvetéssel. Az egyetlen gyengém, hogyha olyanokat szekíroznak, akik
1. nem érdemlik meg,
2. egyáltalán nincsenek ugyanazon a szinten (legyen itt szó évről, vagy épp tudásról).
A jelenlegi helyzet úgy néz ki, hogy hárman vannak egy ellen, aki első látásra a zargatókkal egyidős lehet, azonban esélye nem sok van, lévén hogy a túlerő nem igazán kedvez az ember lányának.
Ekkor érkeztem meg én, és természetesen mint mindig, most is kinyílt a bicska a zsebembe. Van pofájuk másokat rettegésben tartani? Ezeknek tényleg nem volt gyerekszobájuk, vagy soha nem kaptak egy jó nagy büdös atyai pofont, hogy mással nem szórakozunk, nem hozzuk rettegésbe és nem keserítjük meg az életét fölöslegesen?!
Sajnos valószínűleg ez nem történt meg, azért fajultak el a dolgok idáig. És a legszebb, hogy ebből a suli vezetősége tényleg nem vesz észre semmit? Ezt az eltorzult, elkorcsosult viselkedési normát már csírájában el kellett volna fojtani, nem pedig hagyni, hogy gyökeret verjen, és burjánzani kezdjen.
- Na jó, mi most szépen lelépünk, ti pedig békén hagytok minket! – mondom miközben előkapom a pálcámat. Eszem ágában sincs használni, mindenesetre erőt ad, hogy szorongathatom. Ujjaim eközben a zsebembe süllyednek, és kitapogatják a benne lévő zsebkendőket, melyet baromi erővel szoktam szorongatni ha éppen ideges vagyok, most pedig az vagyok.
- Szerintem pedig neked kellene lelépned, még mielőtt begurulunk! – mondja a legnagyobb darab, majd egy lépéssel közelebb jön hozzám. Én eközben néma jelekkel tudatom a szöszivel, hogy a lépcső felé kezdjen el rohanni, amint a helyzet úgy adja. Jó, nincs kifejezetten nagy taktikám ebben, azonban nézni nagyon tudok… pláne, ha akarok valamit. Ez már amolyan hozzám köthető dolog… én és a mindent akaró nézésem.
A Mardis eközben elköveti a legnagyobb hibát, úgy dönt ő a bátor hős, a zöldek becsületének megmentője. Hát rosszul gondolja, ugyanis pálcám megrándul a kezemben, én pedig kimondom az első átkot, ami az eszembe jut. Komolyan, nem akartam én semmi ilyesmit, azonban ezek a gyökerek kihozták belőlem az állatot. Legalább is egy pár pillanatra.
- Carbunculus! –kiáltom, majd a srác arcát ellepik a kelések. Ijedten kapja a kezét a fejéhez, majd hangos ordítással tudatja a haverjaival, na meg a külvilággal, hogy mennyire nem stimmel valami. Eközben a szőke kislány rohanni kezd, le a lépcsőkön, végre távol mindentől.
Elmosolyodom, ahogy végignézem menekülését, azonban a mosoly hamar az arcomra fagy. Egyre gyorsabban közeledő Mardekárosok suhannak felém, és én tudom, ennek cseppet sem lesz jó vége. Mint egy őrült, úgy kezdek el futni fel, a következő szintre, hátha a lépcsőzés lefárasztja őket annyira, hogy egy kis előnyhöz jussak, és felszívódjak. Nincs kedvem most komoly csatába kezdeni, és úgy végképp nincs, hogy tudom, én húznám a rövidebbet. Nem vagyok én mazochista!
Sebesen szedem a lábaimat, majd egy hirtelen kanyarnál nekiütközök valakinek. Puha, ruganyos izmokat érzek a kezem alatt, ahogy a csapódásnál hozzá érek. Szegényt, majdnem sikerül lefejelnem… Már-már majdnem megsajnálom, azonban meghallom a cipők ütemes csapódását, mellyel a csempéhez érnek, én pedig elborult tekintettel megragadom a kezét és behúzom a női mosdóba. Mit sem törődve azzal hogy mennyire tűnök elborultnak betuszkolom magammal együtt egy apró kis fülkébe.
- Állj fel a wc-re! Kérlek! Hidd el, nem akarok rosszat, és nem vagyok őrült! – suttogom, majd még levegőt is elfelejtek venni, mikor meghallom a nyikorgó ajtót. Remélem nem látják meg a lábainkat, és hamar elhúznak. Nincs kedvem velük balhézni, még akkor sem, ha a partnerem Sirius Black! Tudom, elég nagypályás, de ketten akkor is kevesek vagyunk ehhez a minimális agyú csordához. A hülyeség sajnos sokszor felülkerekedik a normalitáson. Ujjam ajkaira teszem, ezzel is jelezve, hogy meg ne szólaljon! Remélem hallgat rám!

to; Sirius

A férfiak mindig mindent úgy túlbonyolítanak, hogy néha az eszem megáll. Jó, aláírom a nők sem egyszerű esetek, de mi azért nem visszük túlzásba. Nálunk azért látni a logika némi jelét, nem úgy, mint az erősebb nemnél. Hurrikánként rohanok bele Tapmancsba, majd ha már így összefutottunk a kezét megmarkolva húzom is magam után. Kissé vonakodik az elején, de hát most miért kell mindig mindent elmagyarázni? Hála az égnek győz az elméjében a kalandvágy és a kíváncsiság, én pedig elégedett mosollyal nyugtázom, hogy legalább a házunktól nem fognak levonni pontokat, és hogy örökös feltűnési viszketegsége most épp a háttérbe húzódik. Imádom a férfiakat, és hogy egy kis érdeklődés felkeltéssel fantasztikus dolgokat lehet kihozni belőlük! Na meg persze annyira egyszerűen kezelhetőek, ha éppen nem dong a fejükben túl az a bizonyos „bonyolítási bogár”. Síriusnál pedig határozottan ez a helyzet, akárcsak a bandájánál. Ők a suli menő arcai, és ők azok, akik szerintem a legtöbbet ártanak a házunknak. Persze tudom, tudom, mindezt csak azért van, mert már utolsó évesek, és ilyenkor aztán az ember fia nagy ívben tojik ám bele mindenbe, és leginkább a Mardisok arcába. Csak hát nem lehetne ezt egy kicsit finomabban intézni? Nincs nekem bajom ezzel a habitussal, mármint azzal, amit képviselnek, csak hát akkor is! Néha sok ez egy picit, legalább is a kívülállóknak. Én ezzel ugyan nem vitatom, hogy mekkora jó arc lehet mindegyikük, és van is szerencsém ismerni őket annyira, hogy tudjam, ez tényleg így is van.. csak hát akkor is! Az a jófejség kicsit előtérbe kerülhetne a szürke hétköznapokon többször is, hogy a sok rajongó lássa azt is, hogy tulajdonképpen lehet ám rájuk számítani a pontszerzésben is, nem csak abban, hogy hogyan amortizáljuk le a már meglévőeket!
- Megtámadtak egy csajt, én meg megvédtem! Undorító, hogy ezek már az első évfolyamosokba is képesek belekötni! – suttogom, majd egy hirtelen mozdulattal kitárom a női mosdó ajtaját. Ha ez még nem lenne elég, sebesen betuszkolom az egyik fülkébe Siriust, és parancsolgató hangnembe váltok. Jó, persze, tudom, nem áll jól az anya szerep, és az ész osztás, azonban jelen pillanatban tényleg nincs kedvem párbajba bonyolódni, és nem akarok a gyengélkedőn kikötni. Na meg hát nekem is van ám egóm, nem akarom, hogy rólam pofázzon mindenki másnap, és hogy összesúgjanak a hátam mögött.
- Jönnek! Fel kell állni a wc-re… - mondom el még egyszer, miközben óriási szemeket meresztek az előttem ácsorgó, sötét hajú fickóra. A szemébe nézek, és nem értem, hogy miért nem érti azt, amit én mondok. Lehet hogy nem ugyanazon a nyelven beszélek? Felállni azt jelenti, hogy felteszed a lábaidat a wc tetejére, egyensúlyozol, hogy ne ess bele, és ha szerencséd van, egy hatalmas rúgással fogod arcon küldeni az épp benyomuló Mardekárost. Leteszem a lábam wc-ről, majd kissé közelebb araszolok Siriushoz. Még mindig nem értem, hogy mit csinál ennyi ideig! Kezével a zsebében matat, nálam pedig elszakad a cérna. Komolyan most kell zsepit keresni, vagy akármit, mikor mindjárt ránk törik az ajtót?!
Természetesen, ahogy ez átfut az agyamon a mosdó csendjét hangos léptek dobbanása töri meg. Azonnal elhallgatok, majd ámuló pillantással szemlélem a leplet amit előhalászott a zsebéből. James köpenye! Remek! De hogy a francba tudta azt begyömöszölni olyan kis helyre? Már-már majdnem megkérdezem hangosan, azonban mielőtt ez megtörténne hirtelen, váratlan fordulatot vesznek az események.
Karok nyomnak a fülke falához, meleg test nyomódik nekem, forró ajkak hajolnak a számra és forrasztják belém a szavakat, a gondolatokat, mindent. Mégis, mi a fene történik itt?
Kezemet önkéntelenül is a fiú mellkasára helyezem, ezzel is egy biztos pontot keresve, és azért, hogy ha végre elcsendesedik minden, akkor el tudjam lökni magamtól olyan erővel, amilyennel csak lehetséges. Szinte már meghitten forrunk össze egy csókban, én azonban nem teszek semmit. Tőlem ugyan azt csinál a szájával, a nyelvével, amit csak akar. Vegye úgy, hogy egy babát csókolgat, én nem fogok neki segíteni abban, hogy újabb strigulát húzzon az ágya melletti falra. Különben is egy ajaktámasztás nem jelent csókot, sőt semmit sem igazából!
Eközben kitárul a fülke ajtaja, hatalmas fej kukkant be rajta, majd a Mardekáros csapat hangos anyázással távozik. Még hallom a távolban a hangjukat, hogy egymás között beszélgetnek, mikor elérkezettnek érzem az időt arra, hogy szabaduljak.
Beleharapok Sirius alsó ajkába, majd azzal a lendülettel el is lököm. Remélem ezzel a mozdulattal okozok némi sérülést és fájdalmat. Persze tudom, ez nem olyan dolog, amit ne oldana meg egy apró kis varázslat, némi bájital, azonban mégis. Hát velem ne szórakozzon! Különben is, nem az a lány vagyok, akitől csak úgy a semmi miatt csókot lehet lopni! Nem vagyok egy kis ribanc, ha arra vágyik beszéljen a kedves Bellatrixal, neki biztos van pár barátnője a Mardekárban, aki szívesen kielégíti a vágyait pár csókocskáért cserébe.
- Örülök, hogy most már bekerültem a háremedbe! Mindig is ez volt a vágyam… - mondom kissé lekezelően, majd hangosan sipákolni kezdek.
- Mi a fene ütött beléd? Lesmárolni egy wc-ben? Nem lehetett volna inkább azt az opciót választani, hogy teljesen rámdőlsz és befogod a számat a kezeddel mondjuk? – kezdek el járkálni fel-alá, miközben vadul mutogatok és gesztikulálok.
Hú de mérges vagyok…
- Azt hitted, hogy egy fél perc után a wc-ben majd kaphatsz egy csókot tőlem? Egy vad és szenvedélyes csókot? Te szerintem beszívtál…. – ordítom, majd elé állok és az ujjammal a mellkasát kezdem bökdösni.

to; Mr. Egoman

Ajkai a számra siklanak, én pedig megkövülten tűröm ezt a felháborító viselkedést. Hála az égnek nem kell sokáig kibírnom. Mégis mi a fene ütött belé? Megcsókolni? Vagy legalább is a száját a számra tenni? Soha nem adtam jelét annak, hogy bármit is akarnék tőle, hogy a közelségére vágyom! Nem vágyom a közelségére, egyszerűen nem és kész! Tudom, számára ez nehezen feldolgozható dolog, hiszen aki már hozzászokott ahhoz, hogy a sült galamb is a szájába repül, annak borzalmas felismerés mikor valaki nem úgy közeledik hozzá, ahogyan ő azt várta.
Hát még jó hogy kiborulok! Nekem igenis fontos a csók! Nekem jelent valamit! Én abban a világban élek, ahol egy ilyen dolognak van jelentősége. Tőlem azt csinál a nőkkel, amit csak akar, felőlem annyit bolondíthat magába, amennyit nem szégyell, de engem hagyjon ki a kisded játékaiból. Nem akarok közelebb kerülni, nem akarom megismerni, nem akarom megadni az esélyt neki, pláne azok után, hogy most velem szívózik! Komolyan engem szívat? Egy háztársát? Mintha összekeverne egy mardekárossal! Én nem vagyok hollós, vagy hugrás, hogy csak úgy bedőljek a szép szavaknak, hogy naivan azt várjam, hogy vajon mikor fog már végre rendesen megcsókolni! Nem lesz tőle nedves a bugyim, szóval innentől kezdve ez az egész halott ügy!
- Igen, azt hiszem! Szóval akár már kezdheted is sorolni az okokat, hogy miért is kellett ezt csinálni, még mielőtt meg nem átkozlak! – szűröm a fogaim között, és komolyan elgondolkodom azon, hogy pálcát rántok és nem csak megátkozom, hanem be is töröm az orrát!
- Hát nekem meg jelent! Nekem fontos a csók, az intimitás, úgyhogy legközelebb ne mássz bele az aurámba, és úgy egyébként is, ne közeledj hozzám, mert bemosok egyet, és akkor nem fogsz röhögni véres képpel! – bököm mellbe úgy, hogy meginogjon.
- Kurvára nem érdekel! És lassan már ciki lesz az, ha valakinek köze volt hozzád! Hiszen túl sok nőt megdugtál már, ráadásul elindult a „dobjuk ki Siriust” project is, minek hála az emberek találgatnak mi is a gond veled! Hát köszönöm, én nem óhajtom magam kitenni egy ilyen pletykának! – mondom, miközben összekulcsolom a karomat magam előtt, és nekidőlök a mosdókagylónak. Nem, nem hagyhattam magam. Nem szeretek mások magánéletébe vájkálni, azonban nem tagadhatom, hogy hallottam a pletykákat, és azt, hogy szakított a barátnőjével. A miértre természetesen nincs válasz, ami most nekem segít abban, hogy egy kicsi tőrt szúrjak belé, ha már ő is volt oly kedves, és szórakozásból kóstolgat. Nem hiszem, hogy megérdemeltem volna, nem hiszem, hogy így kellett viselkednie. Kellett volna egy normális, arany középút, mely tökéletesen megfelelt volna nekem, neki, és persze ugyanúgy nem lett volna szétverve a képünk. Ahogy ott állok, eszembe jut anyám, aki mindig azt mondta, hogy az egyenesség fogja majd a világot előre mozdítani. Én pedig követem a tanácsát, és talán pont ezért osztom ki az előttem vigyorgó fiút. Utálom, ha bábuként próbálnak meg kezelni. Mintha nem lenne agyam, és nekem segítségre lenne szükségem. Vajon ha Ben még élne, akkor megvédene? Vajon a suli menői közé tartozna? Vajon érte is annyi lány rajongana, mint Siriusért? Vajon kiállna mellettem? Ugyanúgy szeretne és ugyanúgy kijönnénk egy mással mint gyermekként?
Rázok egy aprót a fejemen, ezzel is elhessegetve a rossz gondolatokat, anyu és Ben halálának gondolatát, majd kérdő tekintettel meredek az elmúlt pár percem megkeserítőjére.